A fenntarthatóság alapja a jó erkölcs

A fenntartható életmód fogalma

 

A fenntartható életmódon sok mindent értenek azok, akik ezt a kifejezést használják. A legtöbben az energiatakarékosságot, a megújuló energiaféleségek alkalmazását, a szén-dioxid kibocsátás csökkentését, az egyéni motorizált közlekedés helyett a tömegközlekedés választását, vagy az egészséges táplálkozást vélik a fenntartható életmód eszközének. A meghatározásnál sokan hivatkoznak a fenntartható életmód technikai megközelítésének élharcosára, E. F. Schumacherre, aki a „A kicsi szép” (Small is Beautiful) című könyvében már 1973-ban sürgette a technológiai váltást a fenntartható életmód (sustainable living) érdekében. Mások Lester Brownt (a Fenntarható társadalom építése/ Building a Sustainable Society szerzőjét) emlegetik, aki az alternatív energiaféleségekben valamint az újrahasznosításban látja a fenntarthatatlanságból vezető kiutat. Bár fontos részcélok lehetnek, nyilvánvaló, hogy a felsoroltak megvalósulása esetén is élhetünk fenntarthatatlan módon.

A fenntartható életmód tehát ettől lényegesen összetettebb: azt a tudatos életvitelt jelenti, amivel megvalósíthatjuk a fenntarthatóság alapfeltételét, mégpedig a megújulás mértékében használjuk környezetünket. Az adott technológiai fejlettség mellett egy emberi társadalomnak önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez szükséges föld és vízmennyiséget jelző ökológiai lábnyom koncepcióját használva, a fenntartható életmód ökológiai lábnyomunk csökkentését jelenti.

 

Gyakorlati nehézségek

 

Ez azért a gyakorlatban nem sokat mond. Először is, az emberiségnek együttesen kell megtalálnia és gyakorolnia a helyes mértéket. Amennyiben a legtöbb ember a helyes mértékkel él, azonban viszonylag kevesen mértéktelenek, a kettő együtt máris a fenntarthatatlanság állapotát jelenti.

 

Másrészt, honnan tudhatom, hogy mi számomra a helyes mérték? Az átlag magyar ember nem gondolja, hogy netán nem fenntartható módon élnénk. Ezért eszébe se jut, hogy szerényebben kellene élnie. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mindig másoktól várjuk a megoldást. A helyzetet bonyolítja az is, hogy bár az emberiség legnagyobb részének a fogyasztása nem haladja meg a környezet eltartó-képességét, ők mégsem a tudatosság miatt élnek a helyes mértéken, hanem azért, mert szegények. Ezért a meghatározásban ne feledjük el odatenni a „tudatos” szót az életvitel elé.

 

Erkölcsi megfontolások az anyagival szemben

 

Tehát a technikai feltételrendszer csak az egyik dolog, ami a fenntartható életmódhoz szükséges. A másik a megfelelő tudatosság. Míg a technikai feltételrendszerhez a megfelelő ismeretek, környezetbarát technológiák, stb. szükségesek, addig a tudatosság erkölcsi, etikai megfontolásokat foglal magában.

 

A technikai dimenzió mindenképpen az energiafelhasználás mennyiségével és összetevőivel áll összefüggésben, és mivel az élet szinte minden területén energiát fogyasztunk, ezért kell hangsúlyoznunk az összes energiafelhasználás csökkentésének szükségességét.

 

Beláthatjuk azonban, hogy mindennek a felismerése és megvalósítása az emberek viselkedésétől függ, ami pedig az értékeken, erkölcsi normákon alapul.

 

A természet: erőforrás vagy éltető anya

 

A fejlődéshez vezető érvényes paradigma szerint a gazdasági növekedés céljának az ember és a természet csupán eszközei, erőforrásai. A növekedéstől várjuk azokat az anyagi forrásokat, amelyekkel majd megoldani szándékozzuk társadalmi és környezeti gondjainkat. A fejlesztők és a fejlesztési programok tehát az embert és a természetet erőforrásként, eszközként kezelik. Ennek súlyos erkölcsi üzenete van. A Földet, amely táplál bennünket valamikor Föld Anyaként tiszteltük. Mennyivel másabb azt üzenni az embereknek, hogy a természet az éltető anya, mint azt, hogy a természet erőforrás. Az anya képe személytelenné degradálódik az erőforrás kifejezésben, megkönnyíti mindennapi választásainkat, amelyekkel egy személytelen lényt rabolunk ki lelkiismeret-furdalás nélkül. Így azután mi emberek válunk áldozatául ennek a felfogásnak, hiszen a növekedés ideológiáján felnevelt társadalom már észre sem veszi ezt a személyét mélyen sértő állapotot. Gondolkodó, érző lényből eszközzé, erőforrássá silányították.

Oly messze kerültünk a természettől, hogy az számunkra nem más, mint kirándulás, vagy film valamelyik TV csatornán. Elveszett a közvetlen tapasztalás, személytelen ipari tárgy lett az étel, amelyet leemelünk az áruházak polcairól.

 

Paradigmaváltásra van szükség

 

Miközben az egyetlen „igaz” értéket, az anyagi gyarapodást kergetjük, a többi értéktől távolodunk, jól-létünk összetevői között felborul az egyensúly.

 

A fenntarthatóságot nem lehet technikai megközelítésben tárgyalni és megvalósítani. Hiába vannak megfelelő technikai eszközeink, ismereteink, vagy akár intézményeink, azok mindig az éppen domináns erkölcs szerint működnek, mert az emberek működtetik őket. Az ember hozza létre és mozgatja az intézményrendszereket, a technikai eszközöket, használja az erőforrásokat, műveli a földet, osztja el a megtermelt javakat. Mindezek működésében és hatásaiban az ember nyilvánul meg. Jól csak akkor működhet a felépítmény, ha jó az is, aki mozgatja.

 

Egyéni választásunk példa a közösség számára, a közösség választása pedig egyéni választásunk megerősítése, vagy megnehezítése, hiszen kultúránk, intézményeink visszahatnak ránk.

 

A fenntartható társadalom értékei

 

A versengést és önzést középpontba állító, gazdasági növekedésre épülő jóléti életformával ellentétben, a fenntartható társadalom nem érdekek, hanem értékek mentén építkezik. Felismeri, hogy a jó erkölcs, a helyes értékválasztás a társadalom legfőbb vagyona. A kölcsönös nagylelkűség, a személyes felelősség, a mértékletesség olyan társadalmi vagyon, amely nélkül a társadalom érdekében nem működtethetőek jól sem a tudás, sem a természeti-, sem pedig a tőke-javak.

 

Az emberi fejlődés útja az önzés felől az együttműködésen át a globális felelősségvállalásig terjed. Az egyén az én felől a mi (család, közösség, szomszédság) felé halad, majd ezen túlmutatva megérkezik az emberhez, az élő Földhöz, az egyetemességhez.

 

Az együttműködés, a szolgálat az emberi agy természetes vágya, hiszen a nagylelkűség gyakorlása működteti az agy örömérző központját. A gondoskodás nemcsak más hasznára, hanem saját egészségünk, testi, lelki, érzelmi, szellemi létünk épülésére is szolgál.

 

Időlegesen kielégítheti büszkeségünket az anyagiak szerzése, a vagyon biztosította hatalom, azonban újra és újra átélhetjük az ürességet, mely a vágyott dolgok megszerzését követően megjelenik. Ez az átmeneti ’öröm’ az egó látszólagos diadala, fontosságának, nagyszerűségének igazolása. A tudatos ember ennél tovább lát.

 

Az igazán érett öntudat felismeri, hogy a valódi szabadság nem az egyén elsőbbsége a közösség felett, hanem éppen annak szolgálata. Éppen ezért ez képezi a legfőbb talapzatát a valódi demokráciának és jól-létnek.

 

A cikk forrása:

Gyulai Iván: A fenntartható életmód

Ajánlott és hivatkozott irodalom:

Ernst F. Schumacher: A kicsi szép, Közgazdasági és Jogi Kiadó. Budapest: 1991. (A buddhista közgazdaságtan c. fejezet magyar fordítása megtalálható a Centre for New Economics oldalán)

Lester Brown 2009-es könyve magyarul: A B-4.0 TERV: Mozgósítás a civilizáció megmentésére. Earth Policy Institute.)

Gyulai Iván: A fenntartható életmód, Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány, 2012. Elérhető az MTVSZ honlapjáról)